Szent Bernát Alapítvány ösztöndíj program középiskolásoknak
2025/2026
A pályázatot öt diák nyerte el:
Fereinek Fruzsina
Gyulai Márton
Hajder Gergely
Lotz Tamás
Soós Veronika
Szigetvári Demeter
Vidákovits Antal
Az alapítvány és a pályázók hivatalos keretek között szerződést kötöttek egymással, amely rögzíti az együttműködés feltételeit és a közös célokat. A folyamatos kapcsolattartás és a tapasztalatok megosztása érdekében rendszeresen tartunk gyűléseket, ahol megbeszéljük az eddigi eredményeket és a további teendőket. A pályázat egyik legfőbb célja, hogy a résztvevők közösségi szolgálatot vállaljanak a Plébánia támogatására, aktívan részt véve annak mindennapi életében.
Ezen túlmenően nagytakarítást is szerveztünk a templomban, amelyben szintén aktívan közreműködtek a fiatalok, jelentősen hozzájárulva Zsolt atya feladatainak megkönnyítéséhez és a templom tisztán tartásához.